Mindenünk az autó....

Az oldalon az aktuális és újabb autómodelleimet tekinthetitek meg, ezenkívül pedig versek és filmkritikák, illetve filmelőzetesek is megtalálhatóak az oldalon.

A SIKU, a lüdenscheidi Sieper GmbH játékautó-márkája amely máig a gyerekek és a hozzám hasonló őrült gyűjtők nagy kedvence.

Richard Sieper úr 1921-ben, azaz kerek kilencven évvel ezelőtt alapította vállalkozását, a SIKU kisautók gyártása pedig pontosan hatvan éve, 1951-ben kezdődött. A V1 kódjelű modell egy Mercedes 300-as volt. 1963-ig műanyagból készültek a pici, de rendkívül élethű és szépen kidolgozott járgányok (1:60 méretarányban). A SIKU maga is egy erre utaló mozaikszó: a Sieper-Kunststoffe rövidítése.

1963-tól a V-sorozat újabb darabjai már fémből készültek. A műanyag kisautók gyártását csak 1969-ben fejezték be, és ebben az évben jelent meg a V300-as sorszámú, mindössze öt hónapig gyártott modell, egy zöld színű VW 411-es.

A SIKU kisautók 1975-től a mai napig 1:55-ös méretarányban készülnek (1000-es sorozat), sőt az utóbbi időben (sajnos) néhány 1:50-es modell is napvilágot látott. (Ezek bizony elég furcsán néznek ki a vitrinben a régi 1:60-as, vékonykerekes kisautók mellett. A méretarány-változtatgatásnak köszönhetően az 1:50-es Smart kb. akkora, mint az említett 1:60-as VW 411...)

A nyolcvanas években Magyarországon is gyártottak néhány modellváltozatot, a meglehetősen félrevezető és értelmetlen módon a konkurens Matchboxra utaló Metchy márkanéven. Nyugaton ezek a "magyar SIKU-k" óriási ritkaságnak számítanak, az ebay-en 80-100 EUR körüli árakon kelnek el. Nálunk azért játék-antikváriumokban még ezer forintokért is elő-előbukkannak néha.

1986-ban, azaz 25 éve az alábbi fontosabb személyautó-modellek jelentek meg a SIKU sorozatában:

- 1062: Morgan Plus 8 (vászontetős retro stílusú sportkocsi)
- 1063: Mercedes 300 E (a W124-es modell)
- 1064: Mercedes 300 TE (ugyanennek a kombiváltozata)
- 1065: Volvo 760 GLE (a "luxus Volvo")

Mig a németek és mások számára inkább az itthoni magyar változatok számitanak igazi csemegének addig nekem speciel pont a forditottja az alap német SIKU-k jönnek be.Persze imádom a hazai gépeket is mivel ettől még értékesebb darabok mint egy "átlag" német változat.

Ugyanakkor persze engem az is érdekelne hogy itthon vajon hol és meddig gyártották, milyen technikával készültek - pl ide is kerül nyomoöntvény gép vagy ilyesmi - és vajon mi alapján gyártották itthon?Pl egy gyár pince részében?Mivel ugye ezek másolatok szóval mára már pl egy Opel Senator ami Made in Hungary lehet hogy többet ér egy W.Germany-s alap változatnál de ha Sieper úr akkor erről tudomást szerzett volna bizony lett volna enyje-benyje.

Igaz hogy talán kicsit megszállottabb gyüjtő vagyok SIKU téren mint SUPER AGyURI barátom de tény hogy az ő gyüjteménye szélesebb és több darabbol álló kollekció.

Én sem tudom megmondani hogy mai napig mi az ami lázba hoz eme autok látványa során még ha már 4 ugyanolyan is van ugy érzem kell mégegy belőle.Nem azért mert igy akarnám magam bebiztositani anyagilag hogy na majd egyszer eladom jo pénzé" vagy ilyesmi, hanem egyszerűen ugy érzem a "kisautó éhségem" inkább csak növekszik mikor meglátok egy-egy SIKU járgányt minthogy csökkenne azonkivül pedig ugy érzem hogyha meglátok egy régebbi darabot hogy azt meg kell mentenem hogy ne egy kisgyerek kezében végezze.Persze az ujabb darabok már GYURI barátomnak nem nagyon jönnek be - ettől eltekintve akad egy kettő amelyik ott figyel nála - nekem bejönnek a maiak is mivel a maiak már üveglámpásak, gumikerekesek stb....persze mosthogymár sajnos ezek is Made in China - erre egyik ismerős azt szokta mondani hogy manapság már az a gagyi ami nem Kinai - szóval most hogy már ezek is China járgányok lettek sajnos a lelkesedésem csökkent irántuk de ez nem jelenti azt hogy ne gyüjteném tovább.Ugyanakkor a másik amit nagyon sajnálok hogy manapság már tömeggyártásban hozzák ki őket - ami nem lenne baj - csak éppen a játékgyártók mindig azt felejtik el hogyha a gyerekeken kivül megcéloznak egy másik réteget is - konkrétan minket gyüjtőket - akkor szélesiteni kell a paletta választékot nem pedig egy egy kihozott autot kihozni még 9 szinváltozatban hanem mondjuk egy adott kocsit 2-3 különböző szinben kihozni és legyenek régi autok is mint pl 80as évekbeliek legyenek - többségében német autok mivel a gyártó is az - igy kihozhatna megannyi BMW, Mercedes, Audi, VW járgányt régebbieket és ujakat egyaránt.Erre jo példa hogy pl a SIKU az uj VW Passat kombit kihozta de nemtudom milyen okbol.Nem baj mert megvan - persze különböző szinekben - de pl akkor már a Sedan is kijöhetett volna.Vagy mivel még a régi W.Germany időben kijöttek a kombi "malacorru" Passat-tal - manapság meg kihozhatná a sedan változatát.Kerekem akad igy csak azt kellene benne kicserélni.

Ezenkivül persze én előszeretettel vagyok ugy velük hogyha megvan egy adott járgány többször akkor a legszebb a vitrinben csücsül mig a kicsit kopottasabb darab megy félre mivel most is legalább 10-15darab van egy megbizható emberkére bizva aki...hát hogy is mondjam azonkivül hogy felujitja mivel nem ugy fog kinézni ahogy volt, más jelleget ad a járgánynak egy teljesen más kisgépet fogok kapni külsőre de tulajdonképpen a kasztni a kerék és maga az egész auto ugyanaz fog maradni.

De majd ha kész lesznek ugyis posztolom őket egy Ilyen volt.... Ilyen lett..... cikk keretében.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 37
Heti: 129
Havi: 1 286
Össz.: 335 967

Látogatottság növelés
Oldal: A SIKU történelme
Mindenünk az autó.... - © 2008 - 2024 - terensz.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »